Vallási vezetők találkozót tartottak az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumánál, hogy megvitassák az imaházak országos szintű védelmének megerősítését.
Az Igazságügyi Minisztérium (DOJ) és a Vallásszabadságért Alapítvány (Appeal of Conscience Foundation) nevű vallásszabadságért küzdő szervezet 2026. augusztus 27-én Washington D.C.-ben tartották az értekezletet, hogy foglalkozzanak az imaházak és vallási közösségek ellen az utóbbi időben növekvő támadásokkal.
A résztvevők között különböző vallási hátterű vezetők voltak, többek között Gabriele Caccia érsek, az Egyesült Államokba akkreditált apostoli nuncius.
A vezetők Harmeet Dhillonnal, az Igazságügyi Minisztérium polgári jogi asszisztens ügyészével, valamint Karen Schneier Dresbach-kal, a Vallásszabadságért Alapítvány ügyvezető alelnökével találkoztak. Ez az alapítvány üzleti és vallási vezetők koalíciója, amely világszerte a vallásszabadságért, az emberi jogokért, és az imaházak védelméért dolgozik.
„Egyetlen amerikai sem félhet erőszaktól pusztán a hitének gyakorlása miatt” – mondta Dhillon nyilatkozatában.
„Az Igazságügyi Minisztérium Polgári Jogi Osztálya nulla toleranciát tanúsít az imaházak elleni támadásokkal szemben, és folyamatosan nyomozni és vádat emelni fog azok ellen, akik vallásuk miatt célponttá tesznek amerikai állampolgárokat” – hangsúlyozta Dhillon.
„Hálás vagyok a Vallásszabadságért Alapítványnak és a ma itt összegyűlt vallási vezetőknek az együttműködésért. A vallásszabadság védelme alapvető amerikai érték, és ez a minisztérium továbbra is küzdeni fog az oltalmáért” – tette hozzá Dhillon.
Az eseményen panelbeszélgetésre is sor került, és a részt vevő csoportok nevében nyilatkozatot olvastak fel Irinej Dobrijevic, a Kelet-amerikai Szerb Ortodox Püspök, valamint Elpidophorosz érsek, az Amerikai Görög Ortodox Érsekség vezetője — közölte a sajtóközlemény.
A nyilatkozat kiemelte a szigorúbb törvényi védelem szükségességét az imaházak számára, valamint egy folyamatos vallási vezetőkből álló testület létrehozását, amely figyelemmel kíséri a fenyegetéseket. A vezetők arra kérték az Igazságügyi Minisztériumot, hogy működjön együtt a szervezetekkel annak érdekében, hogy a hívők biztonságban gyakorolhassák vallásukat.
Az összejövetel akkor történt, amikor aggodalom nő az Egyesült Államokban az imaházak elleni támadások miatt. Az egyeztetés 2026. augusztus 27-én zajlott, az első évfordulóján annak a halálos lövöldözésnek a Minneapolis-i Angyali Üdvözlet Katolikus Templomban, amelyben két gyermek halt meg.
A püspökök továbbra is aggódnak a vallási indíttatású erőszak miatt
2026-ban „a Vallásszabadság Bizottsága továbbra is aggódik a politikai és vallási indíttatású erőszak miatt” – közölte az Amerikai Katolikus Püspöki Konferencia (USCCB).
Az amerikai püspökök korábban „kritikus területeket” jelöltek meg a 2026-os vallásszabadsági jelentésükben, többek között a politikai és vallásellenes erőszak fenyegetését.
„Az utóbbi években az USCCB aggodalmát fejezte ki a politikai indíttatású erőszak miatt. Az egyre mélyülő polarizáció, amelyet régóta kommentálnak vallási vezetők, úgy tűnik, hogy támadások és megtorlások körforgásává válik” – olvasható a jelentésben.
„A polarizáció nem csupán egy külső jelenség, hanem azt a hajlamot jelöli sok emberben, hogy elforduljanak az igazságtól, hogy politikai csoportjukhoz hűségesek maradhassanak. De a katolikusok Krisztushoz kell, hogy igazodjanak, nem pedig pártpolitikai vezetőkhöz, média személyiségekhez vagy közösségi média befolyásolókhoz” – hangsúlyozzák.
A püspökök a Nemzetközi Biztonsági Támogatási Program (Nonprofit Security Grant Program) bővített szövetségi támogatását kérték, amely az imaházak biztonsági fejlesztéseit finanszírozza. Kiemelték, hogy az alapok nem elegendőek, mivel a pályázók kevesebb mint fele kap támogatást a növekvő fenyegetések ellenére.




